Mostanra a kiskertünk produkált sikereket és kudarcokat egyaránt. A hozzá nem értésünk mellett a kudarcokért a meztelen csigák és a lótücskök tehetők felelőssé, melyeknek áldozatul esett a dughagymák jó része, a retekállomány alul is felül is, a sóska, és a saláta leveleinek nagyja is erősen csipkézett lett. Ez utóbbit annyira nem sajnálom, ugyanis akkora mennyiséget ültettem belőle, hogy már nem győzzük enni.
Sajnos a csigák most a cukkini tövekre és virágokra vetették rá magukat, amelyek ennek ellenére úgy nőnek, mint a bolondgomba és egyre-másra hozzák tenyérnagyságú virágaikat. Szerencsésnek mondható a karalábé, melynek csak a leveleit zabálják, az édeskömény, amire rá se bagóznak, a paprika, ami a változatosság kedvéért a tetvektől szenved és a paradicsom, aminek a levelét nem, de (tapasztalatból már tudom) a termését imádja a nyálkás bagázs. Ez utóbbiból egyébként több mint húsz tőről számítok termésre.
Az uborka, a futóbab és a cukorborsó sem mondhatóak éppen szerencsésnek. A négyből két tő uborkát csutkára rágtak a csigák, de a maradék most hozza gyönyörű sárga virágait. A futóbab és a cukorborsó alsó levelein pedig annyi a lyuk, mint égen a csillag. Ettől függetlenül azért remélem, hogy lesz termésük, amit mi fogunk elfogyasztani.
Hétvégére már a piros gyümölcsösök is beértek, így bőven lehetett legelni a kertben ribizlit, epret, és a szomszéd cseresznyefájának hozzánk átlógó, teljességgel bio cseresznyéjét, ami nemhogy permetet nem látott soha, de még a gazdáját sem nagyon. Tehát mivel évről-évre a fán hagyják a termést, azt gondoltam, hogy kérek majd tőlük pár kilót és elteszek a fagyasztóba néhány zacskóval, illetve feltett szándékom, hogy életemben először befőzök egy-két üveggel.
A hétvégi leves összetevői is a kertből származtak, vagyis a borsó, a karalábé és a petrezselyem. Attól függetlenül, hogy nem rajongok a karalábélevesért, nagyon ízlett. Nem úgy a fiamnak, aki az első falat kiköpése után fintorogva eltolta a tányért, holott a karalábét nyersen, a borsót pedig nyersen is és a főzve is szereti. Ki érti?
Végül a fő büszkeségem, a fűszerkertem is burjánzik. Virágba borult a zsálya, a levendula, a kakukkfű és a hihetetlenül kék búzavirág is. Egyszerűen imádom.