Lassan, de biztosan itt van az ősz. És ha ősz, akkor én menthetetlenül kötök és horgolok. Ehhez pedig adva volt néhány gombolyagnyi hófehér és ekrü színű pamutfonalam. Szépek-szépek de mivel kényesek, igazán semmire sem jók. Így azon kezdtem gondolkozni, hogy mi módon színezhetném át őket, mondjuk nulla forint ráfordítással. Mivel pedig épp egy fortyogó lábas bodzabogyó lekvárt kevergettem - ami mindent megfogott, amihez csak hozzáért -, meg is született az elhatározás. 

Az első fehér gombolyagból csináltam két motringot, annak érdekében, hogy a festék könnyebben átjárhassa a fonalszálakat. A bodzabogyót leszemeztem, felraktam főni, majd átpasszíroztam és tettem bele egy kiskanál sót. Ebbe a gőzölgő lébe nyomkodtam bele a motringokat, majd főztem őket egy darabig. Éjszakára félretettem, hogy a lé és fonal tegye, amit tennie kell. Másnapra a fonal gyönyörűen elszíneződött, bár gondoltam, hogy némileg fakulni fog. Fixálás végett a kifacsart motringokat almaecetes lébe áztattam, majd tiszta vízbe mártogattam egészen addig, míg már nem eresztette a színét. Ahogy gondoltam, a színe fakult valamicskét, de még így elégedett voltam az eredménnyel. A motringokat kiakasztottam száradni és bár kissé cirmos lett a végeredmény, tetszetős kékes színt kaptam. Az ekrü színű fonal pedig lilás beütésű lett.

Miután a bodzabogyót és annak festőképességét imigyen kihasználtam, körülnéztem a kertben, hogy mivel festhetnék még, és a diófán akadt meg a szemem. Tapasztalatból tudom, hogy remekül színez. A gyerek tavaly napokig pöttyös volt, két dió ütemes összeütögetésének következtében. Egy-két diólevelet összetépkedtem, beáztattam és biztos, ami biztos dobtam bele egy egész - villával megszurkált - diót is. Majd az egész keveréket felraktam főni és belegyömöszöltem egy újabb motringot. Kis főzőcske és éjszakai pihentetés után kivettem a fonalat és átmostam párszor. Az eredmény egy kellemes világosbarna szín. 

Már csak azt lenne jó tudni, hogy milyen növény segítségével tudok zöld színt elállítani...