Nem sokáig bírtuk. A hétvégén beköltöztettünk, a már meglévő kendermagosok Panna és Bözske mellé, két picike japán csibét. A kerületi takarmányboltban kaptunk egy közeli címet és mivel amúgy is terveztük az állománybővítést, elmentünk és megnéztük Gyula bácsi nemrég született japán szárnyasait. És ha már ott voltunk és megnéztük őket, akkor egy jelképes összegért vettünk is mindjárt kettőt. Gyula bácsi egy lombseprűvel összevadászott két példányt (szerintem ettől sokkot kaptak), melyek feltételezhetően lányok, de amennyiben nem így lenne és pár hónapon belül kukorékolásra ébrednénk, Gyula bácsi garanciát vállalt a cserére.

Addig is barátkozunk. Illetve csak mi barátkoznánk, mert a kis beszari japán csajok egyelőre elzárkóznak bármiféle kontaktustól. Miután a tyúkólat újra körbehálóztuk ezúttal olyan sűrű szövésű hálóval, amin a picik sem férnek át, beengedtük őket. Az már első ránézésre lejött, hogy a japánok nem kívánják a kendermagosok társaságát sem, és viszont, így az egyik csapat a ketrec egyik sarkában, míg a másik csapat a másik sarokban vert tanyát. És ez így van azóta is. A két tyúkfajta most holmi sziámi ikrekként mozog az ólon belül és csak akkor szakadnak szét a csapatok, ha a kendermagosokat kiengedjük legelni.  A picik egyelőre a ketrec vendégszeretetét élvezik.

A japánokkal más a kapcsolatunk, mint a kendermagosokkal, akik szinte azonnal elfogadtak minket és állandóan körülöttünk kelebólálnak a kertben. A kicsik inkább világgá mennének, ha meglátnak, de nagyon reméljük, hogy ez idővel változni fog. Jelenleg tehát úgy állunk, hogy vannak a MI TYÚKJAINK (Panna és Bözske) és vannak a PICIK, akiknek még nincs nevük. Ha javul a viszony, talán megszületnek a nevek is. Addig is barátkozunk.