Egyszerűen bolondja vagyok a házi sütésű péksüteményeknek és kenyereknek. Különösen a kelt tészták a gyengéim. Mióta láttam, ahogy Hugh Fearnley-Whittingstall kovászos kenyeret készít, többször is megpróbálkoztam a saját kovászom elkészítésével, sikertelenül. Minden ténykedésem penészes, bűzös, zavaros végeredménye a kukában végezte. Aztán jó néhány internetes oldal átböngészése után, egy hete újra nekigyürkőztem a kovásznak, és ezúttal sikerült. A napokban pedig kisült az első kovászos kenyerem, melynek egyszerűen imádom savanykás ízét és rugalmas tömörségét. 

A kovász készítése:
1. nap: elővettem egy befőttes üveget. Belemértem 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztet és nyakon öntöttem 2 dl langyos vízzel. Jól összekevertem, letakartam egy darab folpackkal és meleg helyre tettem. Egész nap a radiátor felett melegedett. Időnként megkevertem. Néhány óra, de inkább egy nap múlva erjedni kezd a keverék. Nálam az erjedés egy nap múlva történt meg, ami azt jelentette, hogy kissé megemelkedett, buborékok jelentek meg a tetején és határozott erjedt szaga volt.   

2. nap: kimértem újabb 10 dkg teljes kiőrlésű lisztet és másfél deci vizet, hozzákevertem az erjedő masszához. Megint csak letakartam és félretettem. Ismét csak a radiátor felett tartottam, mert ott van hely, de állítólag ekkor elég már neki a szobahőmérséklet.

3. nap: a keverékem ekkorra már jócskán megemelkedett, puffadozott a sok buboréktól, erjedt szag lengte körül, mely azonban cseppet sem volt kellemetlen, vagy büdös és az íze pedig meglehetősen savanyú volt. 

A kovász és az előtészta:
Ettől a naptól kezdve elkezdtem a kovászom etetését. Vagyis a felét kiöntöttem, és a maradékot újabb 10 dkg liszttel és másfél deci vízzel elkevertem. A korábban olvasottak szerint az elkövetkező napokban ugyanígy kell eljárni, vagyis a kovász felétől megszabadulni és újra kell etetni, egészen addig míg kellemes, gyümölcsös illata lesz. Én azonban sajnáltam a kovász felét kidobni, azért úgy terveztem, hogy bekeverem egy kis univerzális búzaliszttel, vízzel, sóval, cukorral és olajjal megkelesztem és lefagyasztva elteszem későbbre pitának, vagy pizzának. Másnapra azonban olyan gyönyörűen megkelt az előző nap bekevert tészta, hogy inkább kenyeret készítettem belőle. Így született meg az én előtésztám.
Az etetett kovászom pedig már ekkorra kellemesen gyümölcsös illatúvá vált. 

A kenyér:
4. nap reggele: ennél a lépésnél már elhagytam a mérleget. Az előtésztához hozzá kevertem annyi vizet és univerzális búzalisztet, hogy jó kis ragadós, nyúlós tésztát kapjak, újra sóztam és nekiálltam gyömöszölni a tésztát. 

Addig dagasztottam, míg elvált az edény falától, állagát tekintve rugalmassá vált és már egyáltalán nem ragadt. Ekkor kiborítottam egy belisztezett deszkára és kissé ellapítottam. 

A tészta széleit elkezdtem behajtogatni az órajárásának megfelelően és ezt addig folytattam, míg gombóccá nem formálódott.

A gombócot egy kilisztezett, konyharuhával kibélelt, magasabb falú edénybe raktam, letakartam és meleg helyen duplájára kelesztettem.  

Az így megkelt tésztát újra összegyömöszöltem, kilapítottam és a már korábban bemutatott hajtogatási módszerrel újra gombóccá "hajtogattam". Majd sütőlapra tettem, begyújtottam a sütőt és míg az bemelegedett, addig a tésztát letakarva a sütő felett újrakelesztettem.

Amikor a sütő már jó meleg volt, a tészta tetejét bevagdostam, megszórtam egy kis liszttel és betoltam a sütőbe. Kb. 30-40 perc kellett neki, hogy így nézzen ki. A kérge roppanós, a belseje rugalmas és tömör, az íze pedig annyira savanyú, amennyire kell. Isteni. 

Az első kenyerem - lásd alant - kissé levegősebb és magasabb lett, talán mert egy pici cukrot és olajat is tettem bele. Ez a családnak jobban ízlett, gyorsan el is fogyott, így a következő kenyerek ennek megfelelően fognak készülni. 

 

 

Nálam egészen a hétvégéig még mindig egy kicsit karácsony volt, ugyanis lapult még egy-két ajándék a szekrény mélyén, arra várva, hogy végre a tulajdonosához kerüljön. 

Idén is saját kezűleg készült ajándékokkal rukkoltam elő a barátnőimnek és mi mást is gyárthattam volna nekik (bár már szerintem ők maguk is számítottak rá), mint mamuszt, amelyek a jól bevált horgolásminta segítségével készültek.

És miután mindenki megkapta a sajátját, azonnal el is osztották maguk között... 

Sőt - a barátnőim és a legkisebbek mellett - még Anyukám sem úszta meg mamusz nélkül:

 

Mindig is kacérkodtam a saját készítésű bonbonok, szaloncukrok gondolatával. Lila fügének köszönhetően még az utolsó pillanatban sikerült egy kis saját készítésű édességgel kiegészítenem a szeretteim ajándékait. Receptért katt ide.

 

 

Amint elkészültem az első mamusszal, komoly kampány indult a legkisebb részéről azért, hogy neki is kell, de azonnal. Egy tavaly felbontott pulcsinak köszönhetően, pedig volt olyan fonalam, ami bírja a strapát.  

A horgolási minta hasonlóan alakult, mint a felnőtt mamusznál, azzal a különbséggel, hogy a 3. és 4. sorokban kevesebb szemmel szaporítottam a mamusz felső részét, illetve a talphossz is rövidebb lett. 

Az elkészült mamusznak a mi kis örökmozgónk nagyon örült, és azonnal őrült vágtába kezdett, aminek veszélyes csúszkálás lett a vége, sőt megmozdulnia sem nagyon kellett, mert egy álló helyben is sikerült seggre pottyannia. Erre a problémára megoldásként a hőre puffadó un. Pufi festék kínálkozott, mellyel bepöttyöztem a mamusz talpát és azóta már biztonságosan lehet benne közlekedni.

A kis piros - a fotón meglehetősen retinaégető színben pompázó - mamusz a keresztlányunknak készült. A talp megerősítéseként még egy fekete filc is került rá.  

 

Kénytelen vagyok azzal az elcsépelt frázissal kezdeni ezt a bejegyzést, hogy: én még soha nem nyertem semmit. Pedig így van, illetve volt. Eddig. Mert hála Nektek és a Blog.hu csapatának a múlt heti könyvkötéses posztommal bekerültem a 4 legkedveltebb bejegyzés írója közé, és ezért nyertem egy Coldplay Cd-t. 

Köszönöm még egyszer Mindenkinek és cserébe megpróbálok minél több hasznos és érdekes dologgal előállni a jövőben is.