Már jó ideje dédelgettük a saját tyúkok gondolatát, mert kert van, jó nagy, mert tyúkól van, csak rendbe kell vágni, és mert mennyivel jobb a saját tojás, saját kapirgálóstól, mint a bolti kitudjahonnani. Aztán a tavaszi tojás árak elszabadulása adta meg a végső lökést a gondolat megvalósításához. A tyúkólat kipakoltuk, körbehálóztuk, használt osb-lapokból tyúkházat eszkábáltunk és beköltöztettünk – egyelőre – két gyönyörűséges kendermagos tyúkocskát, Pannát és Bözskét. Tervben van, hogy idővel bővítjük a baromfiudvar létszámát, de tekintettel arra, hogy teljesen kezdők vagyunk a témában, meglátjuk, hogy boldogulunk ezzel a kettővel. 

A tyúkok. A sötétszürke Bözske, a világosszürke Panna

A tyúkok hátulról

Hancúr a kiskakassal, bár ebből nem lesznek kiscsibék

Végre lekerült a gipsz a karomról és a tavasz is megérkezett. Ideje tehát, hogy bevessem a hetek óta készülő vidám tavaszi kiegészítőimet, a papírgyöngy hadosztályomat.

Mint már az előző bejegyzésben említettem, a csuklótörést megelőzően papírgyöngy gyártásba kezdtem, amit annak köszönhetek, hogy hónapokkal ezelőtt Apu beállított néhány mázsányi lejárt szavatosságú női magazinnal és miután átforgattam őket, nem tudtam mihez is kezdjek velük. Kidobni nem akartam, inkább magam szerettem volna újra felhasználni őket. A gugliba begépelve a "magazin újrahasznosítás" kifejezést, többek közt a papírgyöngyök kerültek elő, mint számomra szimpatikus alternatíva. Miután az első papírgyöngyök elkészültek, nem bírtam ellenállni és újabb színes lapokat csíkoztam fel és tekertem fogpiszkálóra. Imádtam, ahogy Penélope Cruz-ból halványlila árnyalatú gyöngyök, míg Till Attilából és Liptai Klaudiából sötétlila gyöngyök kerekedtek ki.  

És egy dupla soros karkötőhöz nem is kell több, mint egy magazinoldal, amit 0,5 és 1 centis csíkokra osztottam (ha 1 centisre osztom, akkor hosszúkás, ha 0,5 centisre akkor dundi gyöngy lesz). A jelölést a magazinnak azon az oldalán ejtettem meg, mely belül lesz, azaz nem fog később látszani és ezt az alábbi módon tettem:

Kivágtam a csíkokat, szorosan hengeres alakú fogpiszkálóra tekertem és a hegyes végükre ragasztót pöttyintettem. Végül színtelen körömlakkal fixáltam. Sziszifuszi meló, de én bírom az ilyet és kézterápiának sem volt utolsó, valamint számomra a végeredmény is megérte, így amíg a magazinkészlet és a lelkesedésem kitart én csak tekerek és tekerek. 

Nem tudom, hogy volt-e valakinek hiányérzete azért, mert jó ideje nem álltam elő semmilyen "popysággal" (csak remélni merem, hogy akadt ilyen), de az történt, hogy korizás közben elzakóztam és eltörtem a csuklómat, azok közül is pont a jobbikat. Így hát most a jobbom ebben a kis virágos gipszben tölti mindennapjait és teszi ezt még néhány hétig. Ráadásul időközben még az influenza is átrobogott az egész családon. 

Nagymamám egyik kedvenc expressz sütije az egyszerű kakaós kevert tészta volt. Idővel, ahogy egyre gyengébb lett, szinte már csak ilyet sütött. Mikor pedig már nem tudott többé sütni, Nagypapám vette át a stafétabotot és Anyuval készítették közösen. Szerettem ezt az egyszerű süteményt elkészítésének gyorsaságáért, valamint tömény kakaósságáért, és én is magammal vittem ezt a receptet egy kicsit változtatva rajta.

Hozzávalók:
7 dkg vaj vagy ráma
1 tojás
25 dkg cukor
1 csipet só
2 dl tej
1/2 - 1 dl házi lekvár (ez nem szerepelt Nagymamám eredeti receptjében)
25 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor 
1 késhegynyi szódabikarbóna
5 dkg kakaópor
Maréknyi aprított kandírozott dió (Nagyi ezzel sem bajlódott)

Előmelegítem a sütőt, egy tepsit kikenek vajjal és belisztezem. A vajat, a tojást, a sót és a cukrot konyhai robotgépbe öntöm és nagyon alaposan kikeverem. Eközben kimérem a száraz hozzávalókat és összekeverem. Kimérem a tejet és előveszem a házi lekvárt (jelen esetben sárgabarack lekvár). A vajas-cukros masszához fokozatosan hozzáadom a száraz és a folyékony összetevőket, végül belekeverem a diót. A masszát a kikent tepsibe öntöm és betolom a sütőbe. 20-30 percig sütöm, de vigyázok, ne süssem túl, mert könnyen kiszárad. Időnként tűpróbával ellenőrzöm a tészta belsejét. Ha nem ragad a tűre, akkor jó. 

A savanykás, cukormentes baracklekvárnak köszönhetően (melyet én inkább érzésre adok a tésztához, most például egy fél kisüvegnyit), a tészta állaga ruganyos és "szaftos" lesz, az íze pedig a kakaóssága mellett kissé fanyar. 

Az utóbbi időben a mamuszok mellett leginkább filofaxokat készítettem. A tavalyi ajándék filofaxokat újabbak követték, és erre az évre már konkrét felkéréseknek tettem eleget, például Krisztinek, akinek egy horgolt kabátos példány készült; Tündinek, akinek az alábbi filo készült; valamint Anyunak, aki Tündi filofaxának szakasztott mását kérte tőlem. Most éppen ez a kedvencem.