Mikor várandós voltam, vettem egy ronda és az árához képest  igen silány kidolgozású pelenkázó táskát, aminek nem sok hasznát vettem a kisember mellett. Megvásárlását csakis a hormonok aljas összeesküvésének tudhattam be. Varrhattam volna egyet magamnak, de nem is tudom miért, nem tettem. Most bepótoltam. Bár nem magamnak, hanem Hugi barátnőjének, Mártinak, aki szeptemberre várja a kislányát. 

A neten keresgélve menten beleszerettem ebbe a csupa zseb táskába, aminek a szabásmintája is fent van az oldalon, kimerítő varrási segédlettel egyetemben. A táska mellé Márti kap még egy neszeszert az apróságok tárolására, aminek szabásmintája innen származik, valamint egy takaróból kialakított pelenkázó plédet, ami korábban a kisfiamé volt. 

De nem csak a pelenkázó pléd újrahasznosított darab, hanem szinte az egész táska. A piros virágos anyagot Anyunak köszönhetem, amit még évekkel ezelőtt vett valahol, hogy majd terítő legyen belőle. Hát nem lett. A zöld bélés Hugi egyik leselejtezett vászon nadrágjából készült, míg a vízhatlan bélés a kicsi fiam lepedője volt, amit soha nem használtunk.

Nagyon szeretem ezt a táskát, bevallom nehezen válok meg tőle, de remélem Márti nagyobb hasznát veszi, mint én.

Ha éppen nincs itthon semmi finomság, de a hétvégi ebéd kívánja a desszertes befejezést, percek alatt elkészítem a család egyik kedvencét a házi csoki pudingot, aminek összetevői szinte mindig a rendelkezésemre állnak.

Már nem is emlékszem, hogy honnan származik a recept, aminek elkészítése igazán egyszerű és a végeredménye pedig nagyszerű.

Hozzávalók:
1 evőkanál keményítő
1 evőkanál kakaópor
2 evőkanál barna cukor
1 csomag vaníliás cukor
3 dl tej
1 kiskanál vaj
pár kocka étcsokoládé (elhagyható, de jót tesz a pudingnak)

Az első négy összetevőt lábosba kanalazom és csomómentesen elkeverem egy kevés tejjel, majd hozzáadom a többi tejet. Takaréklángon felmelegítem az egészet, beledobom a vajat és ha akad, pár kocka csokit is. Állandóan kevergetem, míg besűrűsödik és elkezd puffogni. A kész pudingot kis tálakba kanalazom, általában mindig teszek a tálak aljára gyümölcsöt, például meggyet, ribizlit, vagy babapiskótát és néhány órára hűtőbe teszem. Tálaláskor a tetejére jó adag tejszínhabot púpozok. A fenti mennyiség hármunknak ebéd után untig elég.

Azt hiszem nem jártam el túl körültekintően, már ami az ezergyümölcsű paradicsomok nevelését illeti. Csak hagytam, hogy nőjenek a vakvilágba, aminek az lett a következménye, hogy meg is tették és most roskadoznak a bokrok a bogyóktól. Akkora a terméshozam, hogy az ágak egyre-másra adják meg magukat súlyos terheiknek. Emellett minden napra adnak annyi termést, ami elegendő a reggelihez és vacsorához, valamint kielégíti a gyerekek dézsmálhatnékját is. Igazán produktív kis növények.

Ezt a kupac zöld paradicsomot például a napokban szedtem össze a letört ágakról. De hogy ne vesszen kárba, savanyúság lesz belőle hamarosan.

A paradicsomokkal ellentétben viszont a paprikák igen megfontoltan növekszenek és vékony kis szárukon eddig ügyesen egyensúlyozzák egyre duzzadó terméseiket.

Tavasszal vettem pár chili paprikát és a belőlük kinyert magokat elültettem. Legnagyobb örömömre mostanra az egyiken megjelent az első kis paprika.

Szintén büszke vagyok a két tő cukkininkra is, amelyek folyamatosan ellátnak minket friss cukkinikkal.

Az első cukkinikből, melyeket leszedtem, azon melegében villámgyors saláta készült. Nyersen lereszeltem őket. Két kemény tojást felkockáztam, újhagyma karikákkal, tejföllel és majonézzel összekevertem, majd hozzáadtam a reszelt cukkinit. 

Ezen a hétvégén, szokásunktól eltérően, nem egyeztettünk a hétvégi ebédet illetően, amit a férjem hálásan és szó nélkül vett tudomásul, mert ki nem állhatja a péntek esténként elhangzó kérdést, ami így szól: mit főzzek hétvégén?
Sőt, mivel nem tartottam közvélemény kutatást a témában, ezúttal még bevásárolni sem mentünk el. Ezért aztán abból főztem, ami itthon volt. Vasárnapra lehetséges alternatíva lehetett volna a barackos gombóc, de Anyuék fájának köszönhetően hetek óta befőzünk és barackot zabálunk, ezért azt már senki sem kívánta. Hús nem volt a fagyasztóban, a hűtő szinte üres. Volt viszont csicseriborsó, köles, kevés sajt, szójaszósz és spagetti. A csicserifasírt jó lett volna, szeretjük is, de áztatni kellett volna egy éjszakát, ezért erről már lecsúsztunk, viszont a kölessel még próbálkozhattam. Épp itt volt hát az ideje.
Nagyjából azokat az összetevőket álmodtam meg a kölesnek, mint a csicseriborsónak és igazán finom lett.

Hozzávalók:
1/2 csésze köles
1 fej közepes vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
petrezselyem
majoránna
1 tojás
liszt
reszelt sajt
reszelt sárgarépa
só
zsemlemorzsa

A kölest háromszoros mennyiségű enyhén sós vízben puhára főztem, majd hagytam kissé kihűlni. Addig a hagymát felkockáztam, kevés olajon, pici sóval megdinszteltem, és a köleshez kevertem. Ezután jöhetett bele minden más, tetszőleges mennyiségben. A masszából kis golyókat formáztam, zsemlemorzsába forgattam és kilapítva, kevés olajon aranybarnára sütöttem őket.

Az íze pedig jól harmonizált a szójaszószos-zöldséges pirított tésztával és a kerti paradicsomból készült salátával. 

Tündi barátnőm még az év elején megkért, hogy varrjak neki egy pénztárcát. Első felindulásomban igent mondtam, de aztán egyre csak húztam-halasztottam a megvalósítást. Egészen mostanáig. De most mindjárt kétféle is született.

Először ez a kék farmer pénztárca készült el, amolyan próbadarabként. A szabásminta innen származik. 

Az, hogy egyáltalán sikerült egy épkézláb darabbal előállnom, újabb próbálkozásra sarkalt, és ezúttal már saját szabásmintával - vagyis egy régi pénztárcám alapján - készült el ez a piros tárca. 

Mivel Tündi piros tárcát kért tőlem, ezért van egy tippem, hogy melyiket fogja választani, és csak azt remélem, hogy ebben az esetben a forma is telitalálat volt és nem a kék pénztárca fazonja tetszik majd jobban.