Egy kinyúlt pulóver és egy kihízott szoknya találkozásából született meg a legújabb táskám.  Évek óta rakosgattam már kedvenc, leharcolt pulóveremet, amelynek mintájába és színeibe első látásra beleszerettem. Bár pár év viselet meglátszott rajta, egy alkalommal pedig a mosógép aljából kellett kibányásznom, amikor figyelmetlenségből nem tettem fel a dob tetejét és a gép teljes beltartalma alulra kerülvén és kiborulván megakasztotta az egész mosási folyamatot. Szóval még ebből a szorult helyzetből is kimentettem és kis sérüléssel ugyan, de épségben megúszta a kalandot. Ekkorra azonban már egyre ritkábban akaródzott felvennem. Kidobni pedig még annyira sem. Gondoltam előbb-utóbb majd lesz vele valami. Lett is...

A bélése egy fehér-szürke csíkos lenvászon szoknyából készült, melybe évek óta sikertelenül próbáltam beleférni, de mivel nem sűrűn hordok szoknyát, talán nem is olyan nagy kár érte, a füle egy turkálóból - direkt a karika miatt - vásárolt táskáról származik, végül a nagy barna gombot Anyu varródobozában találtam, melynek párja Márti pelenkázó táskájára került.
 

Úgy tűnhet, hogy szinte a szomszédaink gyümölcsöseiből éltünk ezen a nyáron. Ami részben igaz is. Felhasználtunk mindent, ami átlógott hozzánk, nevezetesen bodzát, (ebből bodzapezsgő készült) cseresznyét, meggyet (melyekből befőtt és lekvár lett), málnát (lekvárnak) és most almát (almabornak és aszaléknak). 

Volt néhány nem túl meleg, és párás nap az elmúlt időszakban. A szomszéd fája viszont ontotta hozzánk kissé fanyar gyümölcseit, melyek aszalásért kiáltottak. Az előzőleg alkalmazott aszalási módszerem ebben az időszakban biztos csőddel végződött volna, és nem szívesen járattam volna a sütőt sem hosszú órákig, amikor kint süt a nap. A férjem talált rá az aszalásnak eme remek módszerére BeGreeny oldalán, melyet percek alatt dobtunk össze és azóta már több körben készítettünk vele almachipset. 

Ahogy mi csináltuk:
Az aszaló alja egy előlap nélküli fiók, melynek aljára alufóliát fektettünk, fényes felével felfelé. A fiók keretére szúnyoghálót erősítettünk, illetve a szabadon álló oldalára is tettünk egy darab hálót a bogarak ellen. A tetejére egy régi, bontott ablakunk került. 

Szeretem a gyorsan összedobható édességeket. Ilyen a mogyoróvajas keksz is, melynek köszönhetően általam is fogyasztható formába kerül a tányérra a hűtőben álldogáló mogyoróvaj. S ugyan ebből a mostani adagból kimaradt a csoki, de legközelebb ez nem fordulhat elő.

Hozzávalók:
125 g puha vaj
150 g mogyoróvaj (a recept ropogósat javasolt, nekem sima volt)
225 g barna cukor
1 enyhén felvert tojás
150 g tönkölybúzaliszt
1/2 teáskanál sütőpor
1 csipet só
75 g apróra vágott sótlan földimogyoró

A vajat és a mogyoróvajat keverjük össze, apránként adagoljuk hozzá a cukrot. Jöhet bele a tojás, majd a liszt, a sütőpor, a só és az apróra vágott mogyoró. Alaposan dolgozzuk össze. A puha tésztát folpackba csomagolva tegyünk kb. 30 percre a hűtőbe. Addig vajazzunk ki egy tepsit és melegítsük elő a sütőt. Formáljuk a kihűlt tésztából kis golyókat, tegyük őket a tepsibe egymástól kb. 5 centire, és picit lapítsuk le a golyócskákat. Sütőbe rakjuk és 15 perc alatt megsütjük. Ne süssük ennél tovább, mert kiszárad. A sütőből kivéve még puha, de ahogy lassan hűl egyre kekszesebb lesz.

A receptet Zsuzsi barátnőmtől kölcsönkapott Sütés - Ellenállhatatlan finomságok lépésről lépésre című könyvből szereztem.

Az egyik kedvenc édességem a csokis almachips, abból is a tejcsokis. Ha meglátom a boltban, alig tudok neki ellenállni, pedig kiadósságához képest borsos ára van. Ezért és mert a sok idény gyümölcs mellett az alma meglehetősen kegyvesztetté vált a konyhába, megörvendeztettem magam egy adag házi készítésű almaszirommal.

Az almák csutkáját kivágtam, majd felkarikáztam. Az almakarikákat rövid időre citromos vízbe áztattam, majd egy jól lemosott és olajjal megkent partvisnyélre húztam őket és kiakasztottam a kert legnaposabb részére. Estére fedél alá tettem. Pár nap múlva, amikor már kellőképpen kiszáradtak, leszedegettem őket, egy részét azon melegében megettem, a másik részét kevés vízzel felolvasztott csokiba mártottam, és rövid időre hűtőbe tettem.  

Nem túl szépek és kevésbé ropogósak, mint a bolti társaik, sőt talán héj nélkül még finomabb lett volna, de nekem így is nagyon bejött. 

Volt idő, hogy családunk legkisebb tagjának egy fia táskája sem volt. Így, ha pár autót, vagy miegymást akart magával vinni, azok az én táskában utaztak és maradtak ott rendszeresen. Ezért készült az apróságnak ez az aprócska hátizsák, amibe pont annyi játék fér, amennyit még elbír. 

Azóta persze - a család jóvoltából - már több hátizsákja is van, mint amennyit ki tudna használni, de néha-néha még lekerül a szögről az első hátizsák.