Nincs kamránk. Ha szeretnénk sem lehetne. Nincs helye. A hiányát beköltözés óta érezzük. Kezdetben még konyhaszekrényünk sem volt, akkor a lakás másik felében lévő beépített szekrény látta el a kamra funkcióját több-kevesebb sikerrel. Azóta szert tettünk már konyhaszekrényre, de az sem volt képes elnyeli azt a rengeteg sok dolgot, amit egy kamra könnyű szerrel.
Egy szabad falfelület a konyhában adta az ötletet, hogy vegyünk egy kamraszekrényt. De hiába jártunk be számtalan bútorboltot, egyik sem volt megfelelő, ami meg elfogadható méretekkel rendelkezett volna, azért meg nem adtunk volna annyit, amennyit kértek.
Aztán végül Koós Réka és az ő guberált kamraszekrénye adta az  ötletet: ha nem kapunk megfelelőt, akkor készítsünk egyet! Vagyis a férjem készítse. Meg voltam győződve róla, hogy a kisujjából kiráz egy kamraszekrényt és az olyan lesz, amilyet én, amilyet mi szeretnénk. És olyan is lett. Az ajtajaiért például egyenesen odavagyok, amik az én kérésemre hajaznak egy kerti budi ajtajára.

Az oldalai, az ajtói és négy polca hajópadlóból készültek, a tetejére egy fenyődeszka került. A zsanérokat egy vaskereskedésből, az ajtónyitókat az Ikeából szereztük be. Remek kis szekrényke lett, amibe majdnem minden belefér.

Anyuék annak idején vettek egy kenyérsütőgépet és jó néhány kiló előre bekevert és csomagolt kenyérlisztet. A végeredmény igen ízletesre sikeredett és úgy gondoltam, hogy ezzel én is megpróbálkozom. Kenyérsütőt azonban nem szándékoztam venni, és valahogy előre csomagolt kenyéralapanyagot sem. Szerettem volna kipróbálni, hogy milyen a saját magam által összeválogatott alapanyagokból kikevert kenyértészta, ami a sütőben sül meg. (Szívem szerint a kerti kemencémben sütném meg, de azzal még nem rendelkezem, bár szörnyen vágyom rá.)  A gondolatot tett követte és azóta sütöttem már mindenféle kenyeret és kalácsot, most legutóbb rozskenyeret, mert rozsliszt volt itthon.

Hozzávalók:
30 dkg liszt (ez a kenyér 20 dkg rozslisztből és 10 dkg fehér lisztből készült)
1/2 csomag élesztő
1 kiskanál só és cukor (vagy méz)
1 evőkanál tejföl
1 evőkanál ecet
1 teáskanál olaj
5-6 dl langyos víz

Minden összetevőt egy nagy tálba öntöttem és összedolgoztam. Jó kis ragadós tésztát kell kapni. Letakarva 1-2 órára langyos helyre tettem, majd amikor újra elővettem, liszttel meghintett deszkán ismét átgyúrtam, ezúttal addig, míg egy kis cipót nem kaptam. Tiszta konyharuhával bélelt kosárkába tettem, alul-felül beliszteztem és letakarva újra kelesztettem. Amikor megkelt, kis gombóccá formáztam, kiolajozott tepsibe raktam, a tetejét bevagdostam, megkentem egy kis vízzel és előmelegített sütőben (előfordult már, hogy hideg sütőbe raktam és míg a sütő melegedett, a tészta addig is kelt) nagyjából 30-35 percet sütöttem. Még langyosan a legfinomabb.

A tészta még sütés előtt ...

A fenti hozzávalókból egy fél kilós kis cipó lett. Legközelebbi vállalásom a kovászos kenyér lesz, aminek már többször nekiduráltam magam, de végül a kovász húzta a rövidebbet és a szemétben végezte (mert megfutamított a szaga és a kinézete, ami ezúttal, remélhetőleg, nem tántorít majd el).

... és sütés után

Nem tudom ki hogy van vele, én évek óta imádom a buggyos török bugyogókat és a lelógó ülepű háremnadrágokat. A férjem nem annyira. Szerinte viccesek. Mások szerint cseppet sem nőiesek. Ez utóbbival nem sokat törődöm, főleg mert nem értek vele egyet. Ezenkívül pedig nincs is jobb a nyári kánikulában, mint felvenni egy lenge, minden irányból kényelmesen és jótékonyan körülölelő nadrágot. Külön előnyük ezeknek a gatyáknak, hogy a kidolgozásuk nem igényel különösebb műgondot és akár egy szoknyából, vagy ruhából is könnyen, szabásminta nélkül is kialakíthatók.

Így született most újjá nadrágként egy ezeréves ruhám, amit a fazonja miatt már rég nem hordtam, viszont az anyagát szeretem. Levágtam hát a ruha trikószabású felsőrészét a hónaljvonaltól, V alakban kivágtam a szárának valót és összevarrtam. A szárakat felhajtottam és madzagot fűztem a felhajtásba, amivel összehúzható az alja, végül a derékrészére egy pántot varrtam, amibe köperszalagot fűztem.  

Az elmúlt hetekben rengeteg növénybébivel gyarapodott a családi kisbirtokunk. Miután felszámoltam a jócskán virágzásnak indult salátaföldet, elkezdtük learatni a karalábékat, kihúzgáltuk az elfuserált sóskaágyást és eltettük télire az összes piros bogyós gyümölcsöt, megszülettek az első cukkinik. Egyelőre még nem nagyobbak egy mutatóujjnál, de remélem csak napok kérdése és kerti cukkini lesz a főfogás. 

A cukkini tövek mellett remekelnek a paradicsomok is, melyek eddig minden várakozásunkat felülmúlják. A magról ültetett ezergyümölcsű palánták mostanra hatalmas bokrokká fejlődtek és roskadásig vannak virágokkal, valamint fürtös zöld bogyókkal.

Büszkeséggel tölt el a - szintén magról ültetett - paprika tövek látványa is, melyeken a fehér virágok után hamarosan megjelentek ez első apró zöld kis paprikák.

A csigatámadást szerencsésen átvészelő uborkatövek is meghozták első kis uborkáikat, és bár nem hiszem, hogy komoly termés mennyiséggel számolhatunk, tapasztalat szerzésnek mindenképpen hasznos volt.

A futóbab ugyancsak sikerrel dacolt a meztelen csigák ellen és bár az alsó levelek közül egy épp sem található, mostanra olyan magasra kapaszkodott, hogy nincs csiga, amelyik felkívánkozna a kis babokig. 

Az édeskömények ugyan már túl vannak a bébi korszakon, sőt egyik-másik már lassan az aratható nagyságot is eléri, de mivel az előző bejegyzésekből kimaradt, hát itt kap helyet.

Végül a gyönyörű és mára már sajnos elvirágzott napraforgóvirág fotójával zárom ezt a bejegyzést.

Jó pár évvel ezelőtt kertes ház albérletbe költöztünk. Kicsi ház volt, nagy kerttel és egy fészerrel, ami telis-tele volt maradék faanyagokkal. Az előző albérleteinkhez képest ebben semmi tárolási lehetőségünk nem volt, kénytelenek voltunk valami olcsó megoldást találni például a fürdőszobai dolgok tárolására. Mivel pedig volt egy vállalkozó kedvű férfi a családban és maradék fa dögivel, csak ki kellett találni, hogy milyen és mekkora legyen. A vállalkozó kedvű férfi pedig tervezgetésbe kezdett.

A mosdószekrény stílusát a már meglévő, fehér Ikea-s fali tükrös szekrény adta. Így eldöntetett, hogy a szekrény fehér lesz, fadeszkatetővel. A magasságát és a szélességét a mosdó méreteihez igazítottuk. Szeretjük a rusztikus bútorokat, ezért nem jelentett gondot, hogy a deszkák nem voltak tökéletesen legyalulva, vagyis látszott rajtuk az idő és a használat. Miután összeállt a szekrény, fehér zománcfestékkel lekentük, rászögeltük a tetejét, kapott még egy polcot és egy karnist, amire  ajtó helyett egy szürke csíkos maradékanyagból készült függöny.

Persze azért így sem úsztuk meg a dolgot költségek nélkül. A tetejét, a polcot, a  csavarokat, a festékeket és a karnisnak valót meg kellett venni.

Ez a kis szekrény azóta már elköltözött velünk és az új helyen már hozzávásároltuk és igazítottuk a mosdót. Meg nem válnánk tőle semmi pénzért.